Kategória: Történetek

Találatok: 407

Gyerekkoromban a nyarak nagyrészét nagyszüleimnél töltöttem, akikkel együtt jártam a határba szántani-vetni, kapálni, termést betakarítani, mikor mi volt soron.

Nagyobb munkák alkalmával a család apraja-nagyja mellett szükség volt segítségre is, így napszámosokat is kellett fogadni. Volt egy szegényebb rokonunk, aki soha nem nősült meg. "öreglegény" maradt. Mivel egyedül élt elég szerény körülmények között, nagymamám mindig meghívta a családi eseményekre, mint például a disznóvágás, vagy bármi olyan, ahol jutott neki is egy tál étel és egy kis jó szó. Mi alig vártuk, hogy jöjjön, mert érdekesen tudott mesélni, sokat nevettünk a történetein.

Kevésre emlékszem már, de ami eszembe jut, és az evéssel kapcsolatos, azt leírom.

Egyszer paprikakapálás közben a déli pihenő alatt az árnyékba húzódva ki-ki elővette az elemózsiáját, és enni kezdtünk. Ilyenkor szikkadt kenyér, kolbász, sonka, szalonna volt az ebéd, és madárcsicsergés volt hozzá a háttérzene. A jó levegő, a munka utáni fáradtság és a gyönyörű környezet miatt mindenki nagyon jó étvággyal evett, senkit nem kellett kínálgatni. Nagymamám hívta Jóskát is, hogy egyen a miénkből, mivel gondolta, hogy neki szerényebb az uzsonnája  "Jóazo jégyi" (Jóska egyél), mondta neki, de ő udvariasan visszautasította, hogy van őneki sajátja, így elkezdtük az evést nélküle. Majd kis idő múlva odajött, és így szólt nagymamámhoz: "Ángyi, mit is mondott az előbb?"

Egy másik történet,: disznóvágáskor este a bőségesen terített asztalnál Jóska is ott ült, és jó alaposan megpakolta a tányérját töltött káposztával. Nagyapó odaszólt neki: "Jóazo, nem vóna jobb kétször szödni?" Mire ő Így válaszolt: "Akarok, gazduram, akarok."

A harmadik történet, amit még ma is emlegünk azért megmosolyogtató, mert a paprikafüldön történt, ahol különösebben nem voltunk tiszták, korsóból löttyintettünk vizet a kezünkre evés előtt és a mellékhelység a bokorban volt, de soha senkinek nem volt ettől baja, különben is úgy tartották, hogy a kapálás az tiszta munka. Észrevettük egyszer, hogy evés előtt Jóska alaposan mossa a kezét. Mikor látta, hogy mi gyerekek bámuljuk, odaszólt: "Tudjátok gyerekek, én azért mosom meg a kezem, mert pedáns vagyok a higiéniára." Még ma is elmosolyodom, ahogy látom magam előtt vékony alakját, ahogy nagy komolyan magyaráz nekünk. Szeretett idegen szavakat használni, szerett mesélni, és mindig jókedvű volt.

Ma már odafönt van ő is Nagyanyóval és Nagyapóval az égi paprikamezőkön, amik pont ugyanolyan gyönyörűek, mint a bátyai határ nyár eleji reggeleken, mikor a paprika friss zöld levelein még a hajnali harmat csillog, és a madárkák vidáman éneklik egyszerű dalaikat. És tudom azt is, hogy a Jóisten mosolyogva hallgatja Jóska történeteit...