Ez a menü a karantén idején (2020. március) készült. Húst nemigen lehet kapni, zöldség szerencsére még van. A boltbajárást igyekszünk elkerülni, abból főzünk, ami van.
Mai ebédünk a kamrában található zöldségekből készült.
A körethez az édesburgonyát megtisztítottm, csíkokra szeleteltem, összevágott zöld korianderlevéllel és kakukkfűvel, valamint egy kis olivaolajjal elkeverve a sütőbe tettem.
Hamar megsül, nekem kicsit oda is égett, de így is finom lett. Mellé egy pohár joghurtot elkevertem kaporral meg ami fűszert még találtam a fiókban, azokból is tettem hozzá, talán kakukkfű volt és rozmaring.
A cukkinifasirthoz két szép cukkinit meghámoztam és lereszeltem nagylyukú reszelőn. Hozzáadtam egy tojást, érzés szerint zabpehelylisztet, sót és egy gerezd fokhagymát szintén lereszelve. Az egészet kézzel jól összegyúrtam, majd, mivel kicsit még hígnak éreztem, hozzáadtam egy kanál útifűmaghéjat is.
Kis pogácsákat formáztam belőle, és bár eddig tökéletesen gluténmentes lett volna, de a végén mégis zsemlemorzsába hengergettem a pogácsákat. (A zsemlemorzsa nyugodtan el is maradhat és akkor kiváló diétás étel lesz belőle.) Olajban kisütöttem.
El kell, hogy mondjam, mivel mindez home-office idején készült, egy adag sajnos odaégett egy hosszabbra nyúlt telefonos megbeszélés miatt, ám szerencsére a maradék így is bőven elég volt ebédre, sőt vacsorára is maradt belőle.
Máskor is fogunk ilyet készíteni!